Saját lakásunk régi főzőfülkéjét kinőve döntöttünk a szomszédos tartalékszoba konyhává alakítása mellett. A tervezés mellett a kivitelezést is magunk végeztük, így rendkívül hasznos tapasztalatokkal is gazdagodtunk a hasonló projektek megvalósítását illetően.
- Nettó alapterület: 12 m2
- Építés éve: 2024
- Fázis: Elkészült
Elrendezés
Az új konyhát a nappalihoz és az előszobához is csatlakozó kisszobában alakítottuk ki, a régi konyhafülkével pedig egy új ajtón keresztül kötöttük össze, így a lakás cirkulációjába is megfelelően integrálható, és a felszabaduló helyiségből kialakított kamrához is praktikusan kapcsolódik, szükség esetén pedig teljesen elzárható a lakás többi részétől.
Pult
A konyhapult egy darab, 377 cm széles, egyenes szakaszból áll. Mivel maximalizálni szerettük volna a pulthosszt, nem került be torony szekrény, a meglévő hűtőt a pulttól külön, szabadonállóan helyeztük el. A munkalap felett két sorban helyeztük el a faliszekrényt, így a mennyezetig kitöltöttük a rendelkezésre álló teret, bőséges tárolókapacitást kialakítva. A különböző funkciók a konyhatechnológiai sorrendnek megfelelően követik egymást, a mosogató és a tűzhely között bőséges, 120 centiméteres központi munkafelülettel, a tűzhely mögötti sarokban pedig a kávéfőző és kiegészítői kaptak helyet. Utólag kicsit bánom, hogy ezt nem cseréltem meg a mikróval, mivel a filteres kávéfőzőhöz egy eszpresszógéppel ellentétben minden alkalommal vizet kell venni a csapból, de az utólagos megcserélés a külöféle kávés kiegészítők dugalj igénye miatt már nehézkes lenne. Tanulság levonva.
A konyhabútor vázához az IKEA Metod rendszerét választottuk, mivel más rendszerekhez képes gazdaságosabb, ismerős logikája és modularitása miatt könnyen összeszerelhető saját kézzel. Mivel az áruház ajtó kínálatát szűkösnek találtuk, a korpuszokra egyedi frontok kerültek.
Stílus
A konyhafrontok elsődleges felülete Shinnoki natúr tölgy furnér, ami kiválóan egyesíti a meleg, harmonikus hangulatot a modern dizájnnal. Ehhez tökéletesen illeszkedik az IKEA tölgy vastagfurnér munkalapja. Természetesen a furnér felületek, különösen a munkapult kiemelt törődést igényelnek, de a valódi fa felület összehasonlíthatatlanul szebb a laminált utánzatoknál. A műanyag felületek gondozásmentességének fonák oldala, hogy a sérüléseket nincs lehetőség kijavítani, míg egy vastagfurnér munkalapot időnként csiszolva, olajozva fel lehet frissíteni néhányszor. Fontos részletmegoldás, hogy a természetes fa munkalap esetén a csaptelepet nem szabad közvetlenül a pultba helyezni, itt mindenképp a mosogatómedencén van a helye: a folyamatos nedvességhatás és a kioldódó vas hamar elfeketítenék a munkalapot.
A középső, lamellás felületű Nettfront előlapok és a rusztikus Marazzi csempe hátfal zsálya színe harmonikusan, mégis kontrasztosan illeszkedik a természetes fa felületekhez. A szabálytalan felületű csempe jó választásnak bizonyult első hideburkolási próbálkozásunkhoz: jótékonyan elrejtette a kezdő hibáinkat, a színazonos fuga megszáradása után már egyáltalán nem vehető észre, hogy gyakorlatlan kezek rakták. A frontokat minimalista vonalú, de kényelmes matt fekete fogantyúkkal kombináltuk. Mivel az eredeti parketta vízhatlanítására nem találtunk megnyugató megoldást, végül natúr tölgy hatású vinyl hajópadlót fektettünk le.
Készülékek
A költségtakarékosság és a fenntarthatóság jegyében nem cseréltünk ki olyan készüléket, ami jól és energiatakarékosan működött, így a hűtőszekrény mellett a szabadonálló mikrosütő és a látszó kezeleőszerves mosogatógép megtartása mellett döntöttünk. Mivel a jelenleg forgalmazott mosogatógépek már az ajtó élébe rejtett kezelőfelülettel készülnek, gyártattunk külön frontot ehhez is arra az esetre, ha később a gép cserére szorul.
Étkező
A konyhapult mellett skandináv stílusú étkezőgarnitúra is helyett kapott a szobában. Ehhez a helyiség világítási koncepcióját is újra kellett gondolnunk. Azt étkezőasztal furnér lámpájának elhúzását textilkábellel hangsúlyoztuk ki, a mennyezeti és asztali világítás külön szabályozását okosizzókkal oldottuk meg. Az étkezőbútorokat már korábban fokozatosan beszereztük, szerencsére a dizájnba tökéletesen illeszkednek.
Épületgépészet
A konyhapult arra a lakáselválasztó falra került, amin a szomszéd helyiségben a régi pult is volt, így a vezetékeket csak a fal mentén kellett elhúzni pár méterrel.
Kivitelezés
A konyha nagy része saját kivitelezésben valósult meg, leszámítva a villamossági munkákat és az új ajtó beépítését.